"Ej ráérünk arra még..." - a halogatás pszichológiai háttere
- Pósfai Natasa
- 2020. júl. 17.
- 5 perc olvasás
Bizonyára sokak számára ismerős az az érzés, amikor tudjuk, hogy mi a feladatunk, de egyszerűen nem bírjuk magunkat rávenni. Idővel jön egy újabb feladat, majd még egy tennivaló azon a bizonyos listán, mi pedig csak tologatjuk őket magunk előtt, és valamilyen rejtélyes okból kifolyólag nehezünkre esik bárminek is nekiállni. Ha véletlen mégis sikerül elkezdeni, a lelkesedésünk szinte pillanatok alatt szertefoszlik, és inkább valami mással kezdünk foglalkozni, például sorozatot nézünk, hosszasan pörgetjük a facebook hírfolyamot, nassolunk, noha nem is vagyunk éhesek, vagy épp rádöbbenünk milyen kosz van mindenütt és ezt orvosolva azonnal nagytakarításba kezdünk. Ettől természetesen a feladat nem tűnik el, viszont a bennünk keletkezett bűntudat a határidő közeledtével egyre nagyobb stresszt és frusztrációt okoz, így kijelenthetjük, hogy
a halogatás nem csak a teljesítményünkre, hanem az érzelmi életünkre is negatív hatással van.
Innen pedig beindul egy ördögi kör, hiszen a lelkiismeret-furdalás és a stressz következtében erőt vehet rajtunk a tehetetlenség, aminek következtében újra ott tartunk, hogy semmihez nincs sem kedvünk, sem pedig erőnk.
Bizonyos értelemben véve mindenki halogat, hiszen általában több feladattal kell megbirkóznunk, amik között természetes, hogy fontosság alapján rangsorolunk. A gond akkor jelentkezik, hogyha tudjuk mi a feladatunk, úgy érezzük megszületett bennünk az elhatározás, minden feltétel adott, még időnk is van rá, ennek ellenére mi mégsem vágunk bele, vagy ha igen, akkor is sorozatosan megszakítjuk különféle pótcselekvésekkel. A halogatás során nem a hatékonyságunkkal van probléma. Ezért is oly nehéz sokak számára felülkerekedni ezen a szokáson – mert nem veszik észre, hogy az igazi csatatér nem a határidőnaplóban rejlik, hanem a saját elménkben. Képzeljük csak el, hogy egy nehéz feladatot kell megoldanunk, ami ellen minden porcikánk tiltakozik. Ha úgy döntünk, adunk magunknak még egy kis időt, megnézünk még egy részt a kedvenc sorozatunkból, vagy bármi más módon eltereljük figyelmünket, azzal átmenetileg megkönnyebbülünk és megszabadulunk a szorongató érzéstől. Azonban
minél többször tapasztaljuk meg a halogatás ezen megerősítő oldalát, annál ritkábban fogjuk átélni azt a kellemes elégedettségérzést, ami a feladat elvégzésével jár, így idővel krónikus halogatókká válhatunk.
Arról nem is beszélve, hogyha rendszeresen az utolsó pillanatra hagyjuk tennivalóinkat, a határidő okozta nyomás miatt általában pánikszerű kapkodásba kezdünk, vagy akár az is előfordulhat, hogy egyszerűen leblokkolunk, ami jelentős stresszt idéz elő, és még a teljesítményünkre is rossz hatással van.
Ugyanakkor Dr. Takács Ildikó „A halogatás pszichológiája” című előadásából kiderül, hogy halogató és halogató között is jelentős különbségek adódhatnak, így a jellemvonásaik, valamint a halogatás hátterében megfigyelhető mozgatórugók alapján 7 kategóriát különböztethetünk meg:
1) Tökéletességre törekvő A saját maga által felállított szinte irreális elvárások gátolják abban, hogy belekezdjen egy feladatba, hiszen ha valamit nem 110%-osan végez el, azt már egyfajta kudarcélményként éli meg, ezért inkább halogat hogy elkerülje a saját maga által generált sikertelenség-élményt. Vagy ha belekezd a munkába, egyszerűen képtelen kiadni a kezéből amíg nem érzi úgy, hogy tökéleteset alkotott, így elhúzódik a feladatvégzés.
2) Álmodozó Alapvetően motivált, de megreked a képzelgés szintjén, gondolatban ugyan mindent megold, de a valóságban képtelen megtervezni a feladat elvégzéséhez szükséges tényleges folyamatokat.
3) Aggódó folyamatosan szorong akár magában, akár hangot adva negatív érzéseinek, és addig halogatja a tennivalóit, mígnem azok maguk alá temetik. Általában a változástól, az újtól való félelem gátolja a feladat elvégzésében, vagy épp attól szorong, hogy mások hogyan fogják értékelni a teljesítményét.
4) Kríziskeltő mindenki hibás abban, hogy a feladat még nem készült el, így hatalmas kapkodások közepette, de elmondja, hogy kinek-mit kéne csinálnia. Mindazonáltal őt inkább motiválja a határidő közeledte, szinte az egész testét izgalom járja át, ahogy csökken a rendelkezésre álló időkeret.
5) Dacos nem bírja elviselni, ha valaki segíteni próbál, ha más ad feladatot azt tudatosan szabotálja, őt csak ne irányítsa senki. A halogatás egyfajta hatalmi-harcot is jelenthet a számára.
6) Kényelmes „Ej, ráérünk arra még...” Az életben inkább a kellemes tevékenységekre fókuszál, a stresszel, kihívással járó feladatokat folyamatosan tolja maga előtt, elvégre azok ráérnek. Sokszor azért nem áll neki a munkának, mert nem találja elég fontosnak, vagy érdekesnek.
7) Túlvállaló mindig mindent elvállal még akkor is, ha idején és képességein túlmutatnak a feladatok, így végül természetesen képtelen végrehajtani azokat, hiszen számára is csak huszonnégy órából áll egy nap.
Mindazonáltal a jó hír, hogy egyáltalán nem lehetetlen kitörni a halogatás spiráljából!
Dr. Seth J. Gillihan amerikai pszichológus, a kognitív viselkedésterápia elismert szakértője az alábbi lépéseket javasolja a változás érdekében:
Határozd el, hogy megteszed az első lépést! (Pl.: megkeresed és megnyitod az emailt amire válaszolnod kell.) Sokszor az a legfőbb probléma, hogy nem tudjuk pontosan mit és hogyan kellene csinálnunk, ám ebben az időhúzás nem lesz segítségünkre. Ha most nem érzed úgy, hogy meg tudod csinálni, valószínűleg később sem fogod, akkor pedig már jobb túlesni rajta. Az előbbi példánál maradva ilyen esetben érdemes elhatározni, hogy addig nem kelünk fel a számítógép elől, amíg meg nem fogalmazzuk a választ, és ilyenkor előbb vagy utóbb, de eljutunk a „küldés” gombig.
Oszd részfeladatokra! Teljesen normális érzés, hogyha egy komplex, szerteágazó feladattól első pillantásra végigfut a hideg a hátunkon és inkább menekülőre fogjuk. Ám ha kezelhető részekre bontjuk, és megtervezzük az elvégzés ütemét, már rögtön kevésbé lesz rémisztő.
Dolgozz rövidebb munkamenetekben! Az ember figyelme véges, 15-25 percig képes hatékony koncentrációra anélkül, hogy elkalandozna. Így érdemes lehet beállítani egy időzítőt ~20 percre amíg aktívan dolgozunk, úgy, hogy közben semmi máshoz nem nyúlhatunk, majd a jelzést követően rövid szünetet tartunk, szellőztetünk, és alaposan nyújtózunk egy-kettőt, mielőtt nekiállunk a következő blokknak.
Vállald a felelősséget! Mondjuk el legalább egy embernek, hogy mit és mikorra kell teljesítenünk, hiszen ezzel növelhetjük annak az esélyét, hogy valóban meg fogjuk tenni. Emberi természetünkből kifolyólag igyekszünk fenntartani másokban a rólunk alkotott képet, az pedig igencsak kellemetlen, ha ismerősünk érdeklődik az eredményről a határidő letelte után, mi pedig üres kifogásokkal próbáljuk leplezni sikertelenségünket.
Jutalmazd magad! Határozz meg kisebb jutalmakat arra, amikor letudsz egy részfeladatot, és valami nagyobbat arra, amikor befejezed az egészet. Ez egyénenként eltérő lehet, hiszen van akinek egy kocka csoki, egy csésze kávé, vagy egy kellemes beszélgetés a barátokkal a legjobb külső motiváló tényező. Ugyanakkor figyeljünk rá, hogy a jutalom ne térítsen el túl hosszú időre a feladat befejezésétől, egy újabb epizód a kedvenc sorozatunkból, vagy a számítógépes játékok túl hosszú időre elterelhetik a figyelmünket, ezáltal kizökkentve az oly nehezen elkezdett munkafolyamatból.
Záró gondolatként emlékeztetni szeretnélek, a népi bölcsességre, mely szerint a „türelem rózsát terem”. Ahogy a dohányzásról is nagyon ritka, hogy valaki egyik napról a másikra képes leszokni, úgy az is időbe telhet, amíg a halogatást sikeresen kiiktatjuk az életünkből. Fontos, hogy a kemény munka mellett türelmesek és elfogadóak legyünk önmagunkkal szemben. Ha újra megkísértődnénk, jusson eszünkbe, hogy a halogatással járó rövid távú megkönnyebbülés ugyan elodázza, de nem szünteti meg a feladat okozta belső feszültséget. Hosszú távon sokkal jövedelmezőbb átvészelni a nehézséget, hiszen ha egy feladatot sikerül időben megoldani, akkor azáltal sikerélményt és elégedettségérzést fogunk tapasztalni, továbbá még az önbizalmunk is nő.
Források:
Comments